Robert C. Koehler, Közös csodák
Talán félmillió halott, egy fél ország – 10 millió ember – kiszorult otthonából, a világ kegyébe vetve.
Üdvözöljük a háborúban. Üdvözöljük Szíriában.
Ez a konfliktus nyilvánvalóan túl bonyolult ahhoz, hogy megértsük. Az Egyesült Államok fegyverszünetet kötött Oroszországgal, majd 62 szíriai katonát megölt, további száz embert megsebesítő bombatámadást vezetett, és taktikai segítséget nyújtott az ISIS-nek. Később bocsánatot kért. . . uh, valahogy.
„Oroszországnak valóban le kell állítania az olcsó pontszerzést, a nagyérdeműt és a mutatványokat, és arra kell összpontosítania, ami számít, vagyis annak végrehajtására, amit jóhiszeműen tárgyaltunk velük.”
Ezek Samantha Power ENSZ-nagykövet szavai, amint arról beszámolt Reuters, aki elkeseredetten rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok vizsgálja a légicsapásokat, és "ha megállapítjuk, hogy valóban szíriai katonai személyzetet mértünk, nem ez volt a szándékunk, és természetesen sajnáljuk az emberéletet."
És. Mi. Nak,-nek. Tanfolyam. Megbánás. Az. Veszteség. Nak,-nek. Élet.
Ó, az utógondolat! Szinte hallottam, ahogy a „yada, yada” lebeg a levegőben. Ugyan, ez a geopolitika. Politikát hajtunk végre, és bombák ledobásával alapvetően módosítjuk a világ állapotát – de nem a bombázás a lényeg (kivéve talán azokat, akiket eltalálnak). A lényeg az, hogy összetett, többdimenziós sakkot játszunk, és természetesen a béke a végső célunk, ellentétben ellenségeinkkel. A béke bombákat visz.
De csak egy pillanatra szeretnék visszalépni Samantha Power idézetének közepébe, és rámutatni, hogy mondjuk szeptember 9-e nyomán az Egyesült Államokban senki nem szólalt fel semmilyen minőségben. , hivatalos vagy nem hivatalos, így beszélt volna az áldozatokról: felületes sajnálattal. Az a tény, hogy haláluk összetett globális kontextusban következett be, valahogy nem csökkentette az esemény borzalmát.
Nem. Haláluk a nemzeti lélekbe vágott. Az ő haláluk a mi halálunk volt.
De nem így van a szíriai, iraki és afganisztáni halottak esetében – nem úgy a szíriai, iraki és afganisztáni halottak esetében. mi bombák és golyók, stratégiai elképzelésünk áldozatai. A halottak hirtelen egy nagyobb, összetettebb kép részévé válnak, és így nem a mi dolgunk megállni. Az általunk kifejezett „sajnálat” kizárólag PR-célokat szolgál; ez a stratégia része.
Szóval hálát adok érte Jimmy Carter aki a New York Timesban nemrég megjelent írásában egy pillanatra túltekintett militarizált világnézetünk erkölcsi intelligenciáján. Az Egyesült Államok és Oroszország által közvetített törékeny szíriai „tűzszünetről” szólva azt írta: „A megállapodás megmenthető, ha minden fél egyelőre összefog egy egyszerű és tagadhatatlanul fontos cél érdekében: Állítsd meg a gyilkosságot.”
Ezt nem erkölcsi kényszerként, hanem stratégiailag okos tervként mutatta be:
„Amikor a hónap végén Genfben folytatódnak a tárgyalások, az elsődleges hangsúlyt a gyilkosság megállítására kell helyezni. A kormányzás alapvető kérdéseiről – például Bassár el-Aszad elnöknek mikor kell lemondania, vagy milyen mechanizmusokkal lehetne leváltani – el kellene halasztani a vitát. Az új erőfeszítés átmenetileg befagyaszthatja a meglévő területi ellenőrzést. . .”
Hagyja, hogy a kormány, az ellenzék és a kurdok tartsák meg a fegyvereiket, összpontosítsanak az általuk ellenőrzött terület stabilizálására, és garantálják „a humanitárius segítségnyújtáshoz való korlátlan hozzáférést, ami különösen fontos követelés az Aleppó melletti segélykonvoj elleni csapás miatt” – írta, részletezve néhány a hosszú távú realitásokkal és sürgős szükségletekkel, amelyekkel a legitim béketárgyalásoknak szembe kell nézniük.
Hasonlítsd össze ezt a leegyszerűsítéssel a bombázás erkölcsi jogossága utunk a békéhez. Tavaly júniusban például a Times így számolt be: „Több mint 50 külügyminisztériumi diplomata írt alá egy belső feljegyzést, amelyben élesen bírálta az Obama-kormányzat szíriai politikáját, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy hajtson végre katonai csapásokat Bassár el-Aszad elnök kormánya ellen. hogy felhagyjon a tűzszünet folyamatos megsértésével az ország öt éve tartó polgárháborújában. . . .
„A feljegyzés azzal zárul – tájékoztat bennünket a Times –, hogy „Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok stratégiai érdekeinktől és erkölcsi meggyőződésünktől vezérelve globális erőfeszítést vezessen, hogy végleg véget vessen ennek a konfliktusnak.”
Ó, igen, ennek nagyjából mindent meg kellene oldania. A háború függőséget okoz, akár egy terroristasejtből, akár a bolygó legerősebb országának hadiipari komplexumának egy helyéről vívod.
A Állampolgári kezdeményezések központja akkor így reagált: „Hasonló nyilatkozatok és ígéretek hangzottak el Afganisztánnal, Irakkal és Líbiával kapcsolatban. Mindhárom esetben megszaporodott a terrorizmus és a szektásság, a konfliktusok továbbra is dúlnak, hatalmas mennyiségű pénz és élet ment kárba.”
A 16 békeaktivista által aláírt nyilatkozat azt is mondja: „Aggodalmaskodó amerikai állampolgárok csoportja vagyunk, akik jelenleg Oroszországba látogatnak azzal a céllal, hogy növeljék a megértést, csökkentsék a nemzetközi feszültséget és konfliktusokat. Megdöbbentett bennünket ez a felhívás, amely az Egyesült Államok közvetlen agressziójára szólít fel Szíria ellen, és úgy gondoljuk, hogy ez arra mutat, hogy sürgősen szükség van nyílt nyilvános vitára az Egyesült Államok külpolitikájáról.
Itt az idő. A külpolitikát nem szabad többé titkosítani, eltitkolni, egy meg nem választott kormány tartománya, amely globális sakkjátszmában és high-tech terrorban, azaz végtelen háborúban vesz részt.
A béke három szóval kezdődik: Hagyd abba a gyilkosságot.
