Írta: Alfred de Zayas World BEYOND WarSzeptember 28, 2023
Ha a védelmi felelősség (R2P) „doktrínája” jelent valamit[1], akkor az örmény Artsakh köztársaságban, ismertebb nevén Hegyi Karabahban 2020 óta kibontakozó tragédiára vonatkozik. Azerbajdzsán 2020-as illegális agressziója, amelyet háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kísértek, amint azt többek között a Human Rights Watch is dokumentálta[2], az örmények elleni oszmán népirtás folytatását jelentette[3]. Ezt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak megfelelően ki kell vizsgálnia a Római Statútum 5., 6., 7. és 8. cikke értelmében.[4] Azerbajdzsán elnökét, Ilham Alijevet vád alá kell helyezni, és eljárást kell indítani. Ezeket a bűncselekményeket nem szabad büntetlenül hagyni.
Az ENSZ korábbi független szakértőjeként és a 2023. szeptemberi azeri offenzíva súlyossága miatt javaslatot tettem az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elnökének, Vaclav Balek nagykövetnek és Volker Turknak, az ENSZ emberi jogi főbiztosának, hogy hívjanak össze egy Az Emberi Jogi Tanács rendkívüli ülésszaka az emberi jogok Azerbajdzsán által elkövetett kirívó megsértésének megállítására és azonnali humanitárius segítségnyújtásra az örmény lakosságnak, többek között az éhség miatti halálos áldozatokat és tömeges kivándorlást okozó illegális ostrom és blokád áldozatainak. Örményország.
Ez az Örményországgal szomszédos hegyvidék maradt az örmény népcsoport 3000 éves településeiből, amelyet a perzsák és a görögök már Alarodioi néven ismertek, és I. Dareiosz és Hérodotosz is említette. Az örmény királyság a római időkben virágzott a fővárossal, Artashattal (Artaxata) az Aras folyón, közel a modern Jerevánhoz. III. Tiridatész királyt Világosító Szent Gergely (Krikor) térítette a keresztény hitre 314-ben, és államvallássá tette a kereszténységet. I. Justinianus bizánci császár négy tartományra szervezte át Örményországot, és 536-ra befejezte az ország hellenizálásának feladatát.
A 8. században Örményország egyre nagyobb arab befolyás alá került, de megőrizte sajátos keresztény identitását és hagyományait. A 11. században II. Bazil bizánci császár kioltotta Örményország függetlenségét, majd nem sokkal ezután a szeldzsuk törökök meghódították a területet. A 13. században egész Örményország mongol kézre került, de az örmény élet és tanulás továbbra is a templom köré összpontosult, és a kolostorokban és a falusi közösségekben őrizték meg. Konstantinápoly elfoglalása és az utolsó bizánci császár meggyilkolása után az oszmánok megalapították uralmukat az örmények felett, de tiszteletben tartották a konstantinápolyi örmény pátriárka előjogait. Az Orosz Birodalom 1813-ban meghódította Örményország és Hegyi Karabah egy részét, a többi az Oszmán Birodalom igája alatt maradt. Az első világháború kitörésével megkezdődött az örmények és más keresztény kisebbségek elleni oszmán népirtás. Becslések szerint körülbelül másfél millió örmény és közel egymillió görög a szmirnai pontoszból[5] valamint az Oszmán Birodalom többi keresztényét is kiirtották, a 20. század első népirtását.
Az örmények és különösen Hegyi-Karabah lakosságának szenvedései nem értek véget az Oszmán Birodalom megszűnésével, mert a forradalmi Szovjetunió az örmények jogos tiltakozása ellenére az új Azerbajdzsán Tanácsköztársaságba integrálta Hegyi-Karabaht. . A szovjet hierarchia elutasította az önrendelkezési joguk érvényesítésére irányuló ismételt kéréseket, hogy Örményország többi részéhez tartozzanak. Örményország csak a Szovjetunió 1991-es összeomlását követően vált függetlenné, és Hegyi Karabah hasonlóképpen kikiáltotta függetlenségét.
Itt lett volna az a pillanat, amikor az ENSZ közbelép, önrendelkezési népszavazást szervez, és elősegíti az összes örmény újraegyesítését. De nem, a nemzetközi közösség és az Egyesült Nemzetek Szervezete ismét cserbenhagyta az örményeket azzal, hogy nem biztosította, hogy a Szovjetunió utódállamai racionális, fenntartható határokkal rendelkezzenek, amelyek mindenki számára békét és biztonságot teremtenek. Ugyanazon logika szerint ugyanis, mint Azerbajdzsán az önrendelkezésre hivatkozva függetlenedett a Szovjetuniótól, így az azeri uralom alatt boldogtalanul élő örmény lakosságnak is joga volt az Azerbajdzsántól való függetlenséghez. Valóban, ha az önrendelkezés elve az egészre vonatkozik, akkor a részekre is érvényesülnie kell. De Hegyi Karabah lakosságától megtagadták ezt a jogot, és úgy tűnt, a világon senkit sem érdekel.
A Stepanakert és más hegyi-karabahi polgári központok szisztematikus bombázása a 2020-as háború során nagyon sok áldozatot és óriási károkat okozott az infrastruktúrákban. Hegyi-Karabah hatóságainak kapitulálniuk kellett. Kevesebb mint három évvel később az önrendelkezéshez fűződő reményük szertefoszlott.
A Hegyi-Karabah lakossága elleni azerbajdzsáni agresszió az ENSZ Alapokmánya 2. cikkének (4) bekezdésének kirívó megsértését jelenti, amely tiltja az erőszak alkalmazását. Ezenkívül súlyosan megsértették az 1949-es genfi Vöröskereszt egyezményt és az 1977-es jegyzőkönyvet. Ismétlem, senkit sem indítottak büntetőeljárás alá ezekért a bűncselekményekért, és úgy tűnik, nem is fog senkit sem, hacsak a nemzetközi közösség fel nem emeli felháborodva a szavát.
Az élelmiszerek és ellátás Azerbajdzsán általi blokádja, a Lachin folyosó átvágása minden bizonnyal az 1948-as népirtásról szóló egyezmény hatálya alá tartozik, amely a IIc. egészben vagy részben."[6] Ennek megfelelően bármely részes állam a Nemzetközi Bíróság elé terjesztheti az ügyet az Egyezmény IX. cikke értelmében, amely kimondja: „A Szerződő Felek közötti, a jelen Egyezmény értelmezésével, alkalmazásával vagy teljesítésével kapcsolatos viták, beleértve a felelősséggel kapcsolatos vitákat is. valamely állam népirtás vagy a III. cikkben felsorolt egyéb cselekményei miatt a vitában részt vevő bármely fél kérésére a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni.”
Ezzel egyidejűleg az ügyet a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell terjeszteni a Római Statútum és Kampalai Statútum szerinti „agresszióbűn” kirívó elkövetése miatt. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak ki kell vizsgálnia a tényeket, és nemcsak Ilham Alijev azerbajdzsáni elnököt, hanem bakui bűntársait, és természetesen Recep Erdogan török elnököt is vád alá kell helyeznie.
Hegyi Karabah az önrendelkezési jog jogtalan megtagadásának klasszikus esete, amely szilárdan rögzítve van az ENSZ Alapokmányában (1., 55. cikk, XI. fejezet, XII. fejezet) és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában, amelynek 1. cikke előírja:
„1. Minden népnek joga van az önrendelkezéshez. E jog alapján szabadon határozzák meg politikai státusukat, és szabadon folytatják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.
- Minden nép saját céljai érdekében szabadon rendelkezhet természeti vagyonával és erőforrásaival, a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségek sérelme nélkül. Egy népet semmi esetre sem lehet megfosztani saját megélhetési eszközeitől.
- A jelen Egyezségokmányban részes államok, beleértve azokat is, amelyek felelősek a nem önkormányzó és bizalmi területek igazgatásáért, elősegítik az önrendelkezési jog megvalósítását, és tiszteletben tartják ezt a jogot, a Szerződés rendelkezéseivel összhangban. Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya.”[7]
A hegyi-karabahi helyzet nem különbözik az albán koszovóiak helyzetétől Slobodan Milosevics vezetésével.[8] Mi élvez elsőbbséget? Területi integritás vagy önrendelkezési jog? A Nemzetközi Bíróságnak a 80. július 22-i koszovói ítéletben kiadott tanácsadó véleményének 2010. pontja egyértelműen az önrendelkezési jogot részesítette előnyben.[9].
Az ultima irratio, a végső irracionalitás és büntetőjogi felelőtlenség a Hegyi-Karabah örmény lakossága önrendelkezési jogának gyakorlása ellen háborúzni. Amint azt a 2014-es közgyűlési beszámolómban érveltem[10], nem az önrendelkezési jog okoz háborúkat, hanem annak igazságtalan megtagadása. Ezért ideje felismerni, hogy az önrendelkezési jog megvalósítása konfliktus-megelőzési stratégia, és hogy az önrendelkezés elnyomása fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra az ENSZ Alapokmányának 39. cikke értelmében. 2018 februárjában éppen erről a témáról szólaltam fel az Európai Parlament előtt, az Artsakh Köztársaság számos méltóságának jelenlétében.
A nemzetközi közösség nem tudja elnézni Azerbajdzsán agresszióját Hegyi Karabah népe ellen, mert az precedenst teremtene arra nézve, hogy a területi integritás állami terrorral és fegyveres erővel az érintett lakosság akarata ellenére is létrejöhessen. Képzeld el, ha Szerbia megpróbálná visszaállítani Koszovó feletti uralmát Koszovó lerohanásával és bombázásával. Mi lenne a világ reakciója?
Természetesen hasonló felháborodásnak lehetünk tanúi, amikor Ukrajna megpróbálja „visszaszerezni” a Donbászt vagy a Krímet, holott ezeken a területeken túlnyomórészt oroszok laknak, akik nemcsak beszélnek oroszul, hanem oroszul érzik magukat, és meg akarják őrizni identitásukat, hagyományaikat. Ostobaság azt gondolni, hogy miután a 2014-es Maidan államcsíny óta háborút folytattak Donbász orosz lakossága ellen, bármiféle lehetőség lenne e területek Ukrajnához való beillesztésére. Túl sok vér ontott 2014 óta, és minden bizonnyal érvényesülne a „gyógyító szecesszió” elve. 2004-ben a Krím-félszigeten és Donbászban voltam az ENSZ képviselőjeként a parlamenti és elnökválasztáson. Kétségtelen, hogy ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége orosz, akik elvileg ukrán állampolgárok maradtak volna, ha az alkotmányellenes Maidan államcsínyt és a megdöntést követő durva hivatalos gyűlöletkeltést minden orosz ellen. Viktor Janukovics, Ukrajna demokratikusan megválasztott elnöke. Az ukrán kormány megsértette a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 20. cikkét, amikor Ukrajnában üldözte az orosz ajkúakat. Az azeri kormány az örmények elleni gyűlöletkeltése miatt is megsértette az ICCPR 20. cikkét – évtizedek óta.
Egy másik hipotézis, amelyet ez idáig senki sem mert felvetni: Képzeljük el, hogy egy jövőbeli német kormány, amely a 700 éves német történelemre és a kelet-közép-európai letelepedésre támaszkodik, erőszakkal visszaszerzi a régi német tartományokat. Kelet-Poroszország, Pomeránia, Szilézia, Kelet-Brandenburg, amelyeket a második világháború végén Lengyelország elfoglalt[11]. Hiszen németek telepedtek le és művelték ezeket a területeket a kora középkorban, olyan városokat alapítottak, mint Königsberg (Kaliningrád), Stettin, Danzig, Breslau stb. Emlékszünk rá, hogy az 1945. július-augusztusi potsdami konferencia végén a a potsdami kommüniké 9. és 13. cikkelyére (nem szerződés volt) bejelentették, hogy Lengyelország „kártérítést” kap földterületen, és a helyi lakosságot egyszerűen kiutasítják – tízmillió németet, akik ezekben a tartományokban éltek, ami brutális. kiutasítás[12] ami körülbelül egymillió életet követelt[13]. A német nemzetiségűek kollektív kiutasítása Lengyelország által 1945-48 között, kizárólag azért, mert németek voltak, rasszista bűncselekmény, emberiesség elleni bűncselekmény volt. Ehhez társult a német nemzetiségűek kitelepítése Csehországból, Morvaországból, Magyarországról, Jugoszláviából, ami további ötmillió kiutasítással és további egymillió halálesettel járt. A többségében ártatlan németek hazájukból való tömeges kiűzése és kifosztása messze és messze az európai történelem legrosszabb etnikai tisztogatását jelentette.[14] De tényleg, a világ eltűrné-e Németország bármilyen kísérletét elveszett tartományainak „visszaszerzésére”? Nem sérti-e az ENSZ Alapokmányának 2. cikkének (4) bekezdését ugyanúgy, ahogy a Hegyi-Karabah elleni azeri támadás megsértette az ENSZ-alapokmányban foglalt erőhasználati tilalmat, és ezzel veszélyeztette a nemzetközi békét és biztonságot?
Szomorú kommentárja erkölcsünk állapotának, humanitárius értékeink nem tisztelésének, hogy sokan cinkosai vagyunk az azerbajdzsáni örmény áldozatok iránti elhallgatás és nemtörődömség bűntettében.[15].
Klasszikus esetet látunk, amikor a nemzetközi védelmi felelősség elvét alkalmazni kell. De ki fogja hivatkozni rá az ENSZ Közgyűlésén? Ki követel majd elszámoltatást Azerbajdzsántól?
[1] A 138. október 139-i 60/1 közgyűlési határozat 24. és 2005. pontja.
[2]https://www.hrw.org/news/2020/12/11/azerbaijan-unlawful-strikes-nagorno-karabakh
https://www.hrw.org/news/2021/03/19/azerbaijan-armenian-pows-abused-custody
[3] Alfred de Zayas, Az örmények elleni népirtás és az 1948-as népirtás-egyezmény jelentősége, Haigazian University Press, Bejrút, 2010
Tribunal Permanent des Peuples, Le Crime de Silence. Le Genocide des Arméniens, Flammarion, Párizs, 1984.
[4] https://www.icc-cpi.int/sites/default/files/RS-Eng.pdf
[5] Tessa Hofmann (szerk.), Az oszmán görögök népirtása, Aristide Caratzas, New York, 2011.
[6]
https://www.un.org/en/genocideprevention/documents/atrocity-crimes/Doc.1_Convention%20on%20the%20Prevention%20and%20Punishment%20of%20the%20Crime%20of%20Genocide.pdf
[7] https://www.ohchr.org/en/instruments-mechanisms/instruments/international-covenant-civil-and-political-rights
[8] A. de Zayas « A hazához való jog, az etnikai tisztogatás és a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék » Büntetőjogi Fórum, 6. kötet, 257-314.
[9] https://www.icj-cij.org/case/141
[10] A / 69/272
[11] Alfred de Zayas, Nemezis Potsdamban, Routledge 1977. De Zayas, Szörnyű bosszú, Macmillan, 1994.
De Zayas „Nemzetközi jog és tömeges népességáthelyezések”, Harvard International Law Journal, kötet 16, 207-259.
[12] Gollancz Viktor, Veszélyeztetett értékeink, London 1946, Gollancz, A legsötétebb Németországban, London, 1947.
[13] Statisztikai Bundesamt, Die deutschen Vertreibungsverluste, Wiesbaden, 1957.
Kurt Böhme, Gesucht Wird, Deutsches Rotes Kreuz, München, 1965.
A Nemzetközi Vöröskereszt közös segélybizottságának jelentése, 1941-46, Genf, 1948.
Bundesministerium für Vertriebene, D der Vertreibung, Bonn, 1953 (8 kötet).
Das Schweizerische Rote Kreuz – Eine Sondernummer des deutschen Flüchtlingsproblems, Nr. 11/12, Bern, 1949.
[14] A. de Zayas, 50 Tézis a németek kiűzéséről, Inspiráció, London 2012.
[15] Lásd a BBC-interjúmat Hegyi Karabahról, 28. szeptember 2023-án, 8:50-től kezdődően. https://www.bbc.co.uk/programmes/w172z0758gyvzw4
