Írta: Matthew Hoh, 21. április 2020.
Tól től CounterPunch
Az ellenség háborújának otthona; A hegyek énekelnek Nguyen Phan Que Mai
New York City közelében születtem 1973-ban, abban az évben, amikor az Egyesült Államok hivatalosan befejezte a vietnami háborút, és hazahozta az utolsó harci csapatait. A vietnami háború, amelyet a vietnámoknak az amerikai háborúnak ismertek, mindig olyasmi volt tőlem, amire elolvastam a történelem utáni történetet, dokumentumfilmeket néztem, és mint Tengerészgyalogság-tiszt tisztként kutattam a háborús Marine Corps kézikönyveinek másolatait. Annak ellenére, hogy a háború még néhány évig született a vietnámi születésem után, hogy Kambodzsa és Laosz népei tömeggyilkosságokat és atrocitásokat szenvedtek, miközben fiú voltam, és a mai napig, mivel én most az én férje vagyok a negyvenes évek végén, mind a vietnami, mind az amerikai családok millióinak halálát és fogyatékosságot szenvednek az Orange Agent mérgező és tartós hatásai miatt, nem is beszélve a több ezerről, akiket évente megölnek és utánoznak millió millió tonna amerikai robbanásmentes maradványai miatt. bombák estek Kambodzsán, Laoszon és Vietnamon, a háborúnak kevés személyes hatása volt rám. Még a sok vietnami veteránhoz fűződő kapcsolataimmal és a tapasztalataimmal, amikor olyan családtagokkal találkoztam, akik elvesztették férjét, apját és testvérét az Agent Agent-hez, a vietnami háború kapcsolatához az életemmel, valamint az afganisztáni és iraki háborúban szerzett tapasztalataimmal. egyszerűen tudományos vagy elméleti volt.
Ugyanebben az évben születtem Nguyen Phan Que Mai Vietnam északi részén született. Mint minden vietnami, Que Mai megtapasztalja az amerikai háborút, annak távoli keletkezését, fenyegető kivégzését és mindenütt jelenlévő következményeit, teljesen személyes értelemben. Que Mai számára a háború közvetlenül és közvetve a dolgok gyökere lenne, semmit sem lehetne összeállítani vagy kifejezni anélkül, hogy a háború valamilyen lényege lenne. Az összes háború, amely minden vietnamira igaz, csak azokra az amerikaiakra és családtagjaikra igaz, akiket elküldenek és megölnek a rejtett gyarmatosság és a hidegháború hisztéria csatatéren. Que Mai sok éven át gazdaként és utcai árusként működik, amíg egy ösztöndíjas program Ausztráliába nem küldte tanulmányait. Ausztráliából kezdte karrierjét a fejlesztési munkában, hogy nemcsak Vietnamban, hanem Ázsiában javítsa az emberek életét. Que Mai emellett megkezdi az írás folyamatát, amely ugyanolyan mértékben járul hozzá a háború gyógyulásához és felépüléséhez, mint a fejlesztési munka, amelyben részt vett és vezetett.
A hegyek énekelnek a Que Mai kilencedik könyve és első angol könyve. Regény egy családról, amely megpróbálja túlélni Vietnam északi részén a második világháború óta, a dél-vietnami kormány észak általi vereségét követő években. Ez egy olyan könyv, amely számos kritikus, mint például a New York Times, Publishers Weekly, és a Könyvoldal, és 4.5 és 4.9 pontszáma van Goodreads és a amazon, tehát megjegyzéseim nem tükrözik Que Mai prósa intenzív és gyönyörű tulajdonságait, vagy a történetmesélés kísérteties és oldalfordító módját. Inkább azt akarom mondani, hogy az USA-ban az embereknek el kell olvasniuk ezt a könyvet, hogy megértsék, mit tettünk az USA-ban az Egyesült Államokon kívüli sok ember számára.
Már évek óta, amikor azt kérdezték, hogy mely könyveket kell elolvasni annak érdekében, hogy megértsék a jelenlegi amerikai háborúkat a muszlim világban, két könyvet ajánltam, sem a jelenlegi háborúkról, sem pedig mindkettőről Vietnamról: David Halberstam A legjobb és a legfényesebb és Neil Sheehané Fényesen ragyogó hazugság. Olvassa el azokat a könyveket, amelyeket az embereknek mondok, és meg fogja érteni, hogy miért vannak az Egyesült Államok ezekben a háborúkban, és miért nem érnek véget ezek a háborúk. Ezek a könyvek azonban kevéset említenek a háborúk embereiről: tapasztalataikról, szenvedéseikről, diadaláról és létezéséről. Mint Halberstam és Sheehan az Egyesült Államok megértésének e háborúkban, a Que Mai megkönnyíti az aláhúzott, kizsákmányolt, levert és formált emberek megértését.
Olvasás közben többször is volt A hegyek énekelnek Arra gondoltam, hogy megállok. A hányinger és a lázas pánik, amelyet a bennem felidézett könyv jelent, amikor elolvastam Que Mai családjával kapcsolatos szavait (bár ez regény, úgy lehet megérteni, hogy nagyrészt a család saját történelméből vettük ki), a sok iraki és afgán emlékeit felidézte. Tudtam, hogy sokan még mindig a saját országukban élnek, többségük továbbra is él és marad fenn a folytatódó háború vagy esetleg annak egyik szünetei révén. Bűntudat a háborúk miatt, amiben részt vettem, és amit nemzetként tettünk olyan sok millió ártatlan számára, az öngyilkossági gondolatomat vezet, mint a sok más amerikai veterán. Szóval lehet, hogy legyen ...
Mit A hegyek énekelnek a háborúról szóló részletek és magyarázatok, nem csupán a gyász, a horror, hiábavalóság, a tárgyalások és jelentőség részletei, hanem a nemzedékek közötti tartós hatása, az áldozatok állandó követelményei, valamint a politikai, kulturális és társadalmi szélsőségesség fokozása , nem korlátozódik a vietnami tapasztalatokra, hanem mindenre kiterjed, amelyet a háború erői és szeszélyei érintnek. Bizonyára vannak elemei és szempontjai A hegyek énekelnek amelyek a vietnami tapasztalatokra jellemzőek, csakúgy, mint az Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Pakisztánban, Szomáliában, Szíriában és Jemenben zajló háborúk elemei és szempontjai, amelyek minden országra jellemzőek. Még abban a különbségben is egyértelműség van, mivel a háború oka, az ilyen dolgok oka mi vagyunk, az Egyesült Államok.
Que Mai időtlen könyvet írt a szomorúság és a veszteség, valamint a nyereség és a győzelem számára. Függetlenül attól, hogy tudatában van-e vagy sem Que Mai beszélt-e generációkig Vietnamon kívül, milliókat bombáztak, föld alá helyeztek, elmenekülni kényszerültek és kétségbeesetten éltek; őrült emberek, akik mégiscsak tisztában vannak azzal a vágyukkal, hogy ne csak elmeneküljenek és túléljenek, hanem végül is túlteljesítsék és helyettesítsék az amerikai háborús gépet. Ez egy könyv az amerikaiak számára is. Semmilyen módon nem tükör számunkra, hanem ablak, nézet annak, amit eddig tettünk és folytatunk a sok ember számára a világ minden tájáról, mind korábban, amikor fiatal voltam, mind pedig mostanáig, amint öregedtem.
